Csoportjaink

Lámpás csoport 

Az induló kiscsoport talán legfontosabb varázs szavai az idei nevelési évben: alkalmazkodás, beilleszkedés, elfogadás, közösségformálás.
A legfontosabb, hogy a gyermekek biztonságban érezzék magukat az óvodában. Célunk, hogy kialakuljon egy érzelmi kötődés egymással és az óvodai dolgozókkal. Ez az alapja az örömteli óvodai életnek.
Az első naptól változatos, izgalmas tevékenységeket biztosítunk a gyerekek számára, melyekbe szabad döntés alapján mindenki be- és kikapcsolódhat.
Szépen lassan kialakítjuk a csoportélet hagyományait, szokásait.
Nagyon sokat dicsérünk, buzdítunk, pozitív visszajelzéssel erősítünk, ezzel segítjük az új életformával járó változások elfogadását.
Kiscsoportban a szabad játék a legfontosabb, legfőbb tevékenységük, erre építünk az egész nap folyamán. Sokat énekelünk, verset mondunk, mondókázunk és minden nap megkínáljuk őket mesével.
Életkoruknak megfelelő rövid imádságokat tanulnak, étkezések előtt, után, pihenés előtt.
Fokozatosan szoktatjuk őket az önállóságra, önkiszolgálásra.
Célunk, hogy a nevelési év végére a gyermekek találják meg helyüket a csoportban, élvezzék, hogy a csoportunk tagjai, ahol elfogadják, mindig várják, és szeretik őket, és ahol megmutathatják, és kibontakoztathatják egyéniségüket, egyéni képességeiket.
A szülők felé nyitottak vagyunk. Törekszünk a családokkal való jó együttműködésre, a partneri viszony kialakítására.

"Mert jó az Úr, örökké tart szeretete"
(Zsoltárok 100:5)

Óvodapedagógus:
Vasas Dezsőné Ildikó néni

Pedagógiai asszisztens:
Csóka Mária

Dajka:
Fodor Jánosné Andi néni 


Bárka csoport

Eleven, vidám csoport, akik készülődnek az iskolába. Tisztelik és elfogadják egymást.
Csoportunk tárgyi felszereltsége jó, adott a nyugodt játék feltétele, képességfejlesztő játékok, valamint olyan pedagógiai eszközök állnak rendelkezésre, amelyek alkalmasak a tevékenykedő, differenciált, egyéni fejlesztésre.
A csoportban dolgozó felnőttek mindent megtesznek azért, hogy gyermekeink jövőre magabiztosan, jó képességekkel, készségekkel induljanak majd az iskolába. Sok játékos tevékenységgel, mozgással, zenével, dalos játékkal, verssel, mesével színesítjük az óvodai mindennapokat. Komplex tevékenységeket biztosítunk, hogy ismereteiket tapasztalataik útján bővíthessék.
Odafigyelünk az egészséges életmódra való nevelésre, a környezettudatos magatartás kialakítására. Igyekszünk minél több időt tölteni a szabadban, kirándulni, sétálni és ezáltal a gyerekek mozgásigényét kielégíteni. Ezen alkalmakkor megismerkedhetnek a város természeti adottságaival, így ösztönözve őket arra, hogy környezetünket óvni és védeni kell.
Jó kapcsolatot ápolunk a szülőkkel. Lehetőséget teremtünk, hogy betekinthessenek a gyermekeik mindennapjaiba, fejlődésébe, óvodai életébe. Közös programokat szervezünk, ahol bízunk benne, hogy mindenki örömmel, aktívan kapcsolódik a gyermekekhez.
Mindezekkel tudjuk szebbé és jobbá tenni gyermekeink óvodai életét, szeretnénk, hogy olyan élményekkel legyenek gazdagabbak, amelyek jó alapokat adnak az iskolai élethez. 

"Érezzétek és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki benne bízik."
(Zsoltárok 34:9)


Óvodapedagógus:
Zsákai Lénárdné Ilonka néni

Pedagógiai asszisztens:
Gálné Tóth Krisztina

Dajka:
Ponyiczkiné Denke Emília 

Kalász csoport

A Kalász csoportba 25 gyermek jár, közülük 2 leány a Bárka csoportból érkezett közénk.
Ebben az évben az egyik legfontosabb célunk, hogy a gyermekek biztonságban, jól érezzék magukat az óvodában. Ehhez fontos feladatunknak tartjuk a nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott légkör megteremtését. Ebben a családias környezetben érzelmileg is biztonságban érezhetik magukat.
Havonta legalább egyszer elmegyünk sétálni, ahol élményeket, ismereteket szerezhetnek gyermekek.
"Örökbe fogadunk" egy fát, melyről évszakonként feljegyzéseket írunk, rajzolunk. Ezzel követve a fa fejlődését, élővilágát (fészkelő madarak, rovarok, levele, termése, betegsége,…).
A mindennapokat projektek köré építjük (ősz, állatok, mikulás, testünk, kiskert, virágok,…), ennek megfelelően választjuk ki a meséket, verseket, énekeket, a vizuális témákat. Nagyon sokat fogunk játszani, dramatizálni, bábozni, sőt az idén már "matematikázunk" is.
Továbbra is ismerkedünk a Bibliai történetekkel. Naponta többször imádkozunk (étkezésekkor, beszélgetések alkalmával,..). Az előre megtanult imádságokat fokozatosan felváltja majd a saját szavainkkal, a gyerekek szavaival elmondott imák. Az imaházban többször is tartunk Ovis Istentiszteletet, melyekre örömmel készülünk.

Az év éneke: 
Pintér Béla és a Csemeték - Van egy út

"Áldom az Urat mindenkor, állandóan Őt dicséri a szám." 
(Zsoltárok 34:2)

Óvodapedagógusok:
Varga Katalin
Vighné Solymos Judit

Dajka:
Józsáné Csóka Adél


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el